2009. augusztus 13., csütörtök

A fost odaadta

" a fost odaadta" c számnak inkább a naccerű szövegét és klippjét emelném ki!
de még itt van kettő nem rossz:

"pertut inni, mi" :




ebben a verbális armada c. számban pedig számtalanszor hangzik "la pina" szó. tudnak ezek a románok magyarul, hb is megmondta

suie paparude

mindjárt vége a nyárank, amit nem is bánok, mert nem nagyon adtam ezt a nyarat. volt pár fény az éjszakában pillanata, például hábé komival a székelyföldi kiruccanás, azon belül is kiemelném a vérfarkasasszonnyak való találkozást, dehát ezt már mindenki tudja, és a harmadik típusú találkozást fényképek (1 db) + videó is bizonyítja. megjegyzem ezt a vidíót most sajnos nemtom feltölteni, mert le kellett formázni a gépemet, egy gonosz földlakó által rámszabadított vájrusz miatt. olyat szabadított rám, ami a formázással sem törlődik, a gabócs legszuperebb antivájrusza sem írtja, és mindösssze annyi a skillje ennek a a mocsoknak, h nem enged belépni a sajátgépbe, ezáltal az adataimat sem látom, amik igaziból nincsenek is, mert minden elveszett a formázásnál. legalább a net jó....
kis kitérő után kiemelném még a nyárból a Boditábort, mely idén rövidre sikeredett, de korántsem volt sikertelen, hisz másfél nap alatt elértük, hogy kihívják ránk a rendőröket (a csúnyagonoszkövér néni volt, aki már két éve is leállatozott minket frenkivel meg bébikébel, mert borral mentünk boltba, nem is értem...) amúgy azért írok most blogot, mert be vagyok baszcsikálva még, mert balcsiról jövök,azon belül hábé komitól, akinek eredetileg csak beköszönni mentünk, meg megnéznia csodálatos konyháját. dehát tudjátok hogy van ez hábékámnál, pukkantak az olász borok...
de Boditábor! : 1.imáldtam a röplabdázást, a csapatokat; fogyikat és modelleket egyformán!!! itt szeretném bejelenteni, és nyilvánosságra hozni, hogy jövőre átigazolnék a fogyicsapatba, várom a csapat reakcióját, véleményeket. 2.imáldtam, hogy csomóan voltunk, mindenki befutott: dömpike, horváth lányok, bandiék, tokáék, tüncike, NAGYBODNÁR (akivel hála az égnek, csak kb. 10 másodpercre találkoztam!!!!!!!!)nem tehetek róla, de félek attól az embertől. hisz tudjuk ő nagyon fura dolgokat talál ki, ami nem is lenne baj, de ott van mellette a kisbodnár bazdmeg, aki rtl klub, slágerráidó és blikk.hu egyben, szóval a 4 ujj sztoriról lassan-lassan mindenki tud.
jó volt a tábor és kész, de a meztelen szakácsnős időszaknak is megvolt azért a maga romantikája, na... bár idén a FIÚK tömeges balatonosmeztelenkedése, azért a prűd lelkecskémnek kicsit sok volt :-)
nagyon elfáraftam a blogírásban, majd folyt. köv. DE! addig is beszúrok egy kis román zenét, román testvéreinkre emlékezvén. szupcsik a klippek is. OFF