2009. március 11., szerda

pretty wild night volt

éppen békésen tornádóztam, amikor...
a tegnapi este során sikeresen fecora ittam magam (remélem a drágám nem sértődik meg ezen). egy üveg borral nyitottam itthon, gondoltam kicsit alapozok kinizsi előtt. ( mostanában egyébként hábét majmolván az alkoholizmus vidám ösvényére tértem, vagyis minden este kipukkantok egy bort). rokival vágtam neki az estének, későbbi terv attilával és haverjaival való találkozás volt a kinizsiben. útközben roki beszélt edroval telefonon, akinek elég depis hangja volt, ezért roki úgy határozott, hogy meg kell innunk egy felest, amint leérünk a koleszba. becherovkával nyitottunk, amit roki paradicsomlével(!) kísért le. innentől fogva nem volt megállás, jöttek a sörök sorjában, közben befutott attila is a spanjaival. persze vele is meg kellett inni egy felest, plusz szerzett ingyenkoktélokat, azokat is meg kellett inni. közben váratlanul betoppant mesi is a buliba a spanjaival, akik közül az egyik helyes fiúcska tatabányai volt. róla annyit, hogy fél óra múlva roki már a hajfürtjeit csavargatta...közben attila lelépett, az este őrült táncolásba torkolott, más egyebet nem tudok elmondani, mert rokinak is meg nekem is kiesett 2-3 óra. természetesen teleporttal érkeztünk haza, csak egy gyrosra álltunk meg a blahán, aztán folytattuk a teleportot. most mennem kell tanulni, pénteken hábénál cégesbuli, már tök várom, hogy találkozzak velük, kiemelvén rolit, akit sajnos mostanában ritkán látok, és csak a részeg hangját hallom, mert beleszalad egy-két leoba a monyiba.

2009. március 1., vasárnap

tudod mi az elnézés

éppen békésen tornádóztam itthon, amikor....
amikor évikétől hallom, hogy oltári buli volt szombaton hábékámék háza táján, vagyis rizsa újra régi volt!!! és én nem voltam ott, és nem volt ott egy spiontársam se, aki megörökítette volna video formájában az eseményeket :-(
ma voltam teszkóban ahol szomorúan értesültem az árak színvonaláról, egy kurva smack csípős gyorslevi 220 ft...ez a mai nap legnagyobb történése, meg egész nap fecot várom (többek közt azért, hogy szállítsa a sztorikat nkáról, mi volt, hogy volt a hétvégén, meg persze jó lenne, ha lenne vkit ugratni az új románcával- azért szép vagy szeretlek ám FECÓ)aki az esti busszal jön, de előtte benéz, hbhoz, szal lehet magányosan töltöm az egész napot.
tegnap voltam randizni 4ujjal, aki nagyon rossz filmeket nézetet meg velem, de azért jól sikerült az este. természetesen részegen vagyis inkább csiccsentve érkeztem a randira, de ő ezt nem nagyon vette észre. erről most ennyit.
itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden kedves barátomat alkoholizálni és táncizni invitáljak a ráday koleszba, ahol szerdán ingyenes táncos bulcsi lesz.
na most lépek is drágáim, és hamarosan jelentkezem