2009. március 11., szerda

pretty wild night volt

éppen békésen tornádóztam, amikor...
a tegnapi este során sikeresen fecora ittam magam (remélem a drágám nem sértődik meg ezen). egy üveg borral nyitottam itthon, gondoltam kicsit alapozok kinizsi előtt. ( mostanában egyébként hábét majmolván az alkoholizmus vidám ösvényére tértem, vagyis minden este kipukkantok egy bort). rokival vágtam neki az estének, későbbi terv attilával és haverjaival való találkozás volt a kinizsiben. útközben roki beszélt edroval telefonon, akinek elég depis hangja volt, ezért roki úgy határozott, hogy meg kell innunk egy felest, amint leérünk a koleszba. becherovkával nyitottunk, amit roki paradicsomlével(!) kísért le. innentől fogva nem volt megállás, jöttek a sörök sorjában, közben befutott attila is a spanjaival. persze vele is meg kellett inni egy felest, plusz szerzett ingyenkoktélokat, azokat is meg kellett inni. közben váratlanul betoppant mesi is a buliba a spanjaival, akik közül az egyik helyes fiúcska tatabányai volt. róla annyit, hogy fél óra múlva roki már a hajfürtjeit csavargatta...közben attila lelépett, az este őrült táncolásba torkolott, más egyebet nem tudok elmondani, mert rokinak is meg nekem is kiesett 2-3 óra. természetesen teleporttal érkeztünk haza, csak egy gyrosra álltunk meg a blahán, aztán folytattuk a teleportot. most mennem kell tanulni, pénteken hábénál cégesbuli, már tök várom, hogy találkozzak velük, kiemelvén rolit, akit sajnos mostanában ritkán látok, és csak a részeg hangját hallom, mert beleszalad egy-két leoba a monyiba.

1 megjegyzés: